Csapatunkba folyamatosan toborozzuk azokat a szakembereket, akik ötleteikkel, tudásukkal gazdagítani tudják a Labort. Ma Monika bemutatkozását osztjuk meg, akit a sors irányított hozzánk, és akivel első látásra egy húron pendül a Labor minden gondolata. Fantasztikus tapasztalatait nem tartja meg magának, projekteket indít a Laborban azért, hogy sokakat gazdagíthasson vele. Nagyon izgatottan várjuk és boldogok vagyunk, hogy csapatunkban köszönthetjük!

Fogadjátok szeretettel!

***

Sziasztok Mindenki!

Kokkonen Mónika vagyok. Nyíregyházi, egykori Zrínyis diák. 10 évig Finnországban éltem. Januárban költöztem haza családommal, elvileg ideiglenesen jöttünk, de április 9-én eldöntöttük, hogy maradunk. Férjem, Jyri (Jüri) finn és most ...

A Labor Café, akár a többi közösségi tér, fiatalokkal foglalkozó és őket befogadó, támogató közeg, folyton változik. A "kiöregedő" és kirepülő diákok helyett folyton újak és újak jönnek. Megismerkedünk és mire belelendülnénk a közös munkába, az élet elsodorja a szemünk előtt ikszesből tudatos önkéntessé váló barátot.

De nem csak a diákok jönnek-mennek. Az olyan helyeken, mint a Labor, ahol önkéntesek sokasága fordul meg hétről-hétre, egyesek beépülnek, mások lemorzsolódnak, hoznak és visznek magukkal darabkákat, melytől sokszor a Labor arculata is alapjaiban változik meg. Eltelt három év, számtalan arcot váltott a Labor, de az alapvetések nem változhatnak meg, bármi is történjék, így az új csapatnak megismerni, a ...

Közösséget építeni mitagadás rohadt nehéz. Másokat is bevonni, de nem bevonódni nagyon, olyan, mint bulit szervezni és nem bulizni, mert a házigazdának józannak kell maradni. Vagy nem is! Olyan, mint az ideiglenes befogadó az állatotthonban. Nálad van, szereted, eteted, itatod a kutyust/cicust, vigyázol rá, aztán jön valaki, aki befogadja és örülnöd kell, miközben megszakad a szíved. Nem, ez sem jó hasonlat.

Közösséget építeni elmo ndhatatlanul nehéz, semmihez nem hasonlítható mutatvány. Olyan, mintha egy forgatókönyvíró-rendező élőben nyomatna egy naponta jelentkező sorozatot, amiben maga is szerepel és ami félig improvizációkra épül.  Az ő dolga, hogy a cselekmény szálai az előre kitalált sztori felé  haladjanak akkor is, ha ...

Helyi Húsz. Nyújtsa fel a kezét, aki tudja mit takar ez a titokzatos név? Kevés kezet látok, úgyhogy elmondom.

A Helyi Húsz egy évről-évre megújuló csapat, akik elkötelezett támogatói a Labor Cafénak. Ez így elsőre elég snassznak hangzik, de mindjárt kiderül, hogy attól sokkal többről van szó, minhogy valaki jattol egy huszast havonta csak mert megteheti. A meglepő fordulat, hogy ebbe a társaságba nem a támogatás mértéke válogatja össze a húsz embert, hanem a szellemiség, ami csak keveseknek sajátja.

Elképzelésünk szerint él Nyíregyházán húsz olyan helyi vállalkozó, és/vagy magánszemély, aki elgondolkodott már azon az aggasztó tendencián, hogy városunk elöregedik, egyre kevesebben gondolkodnak saját boldogulásukra itt ...

Gyakran történik meg velem, hogy gyorsan végigtekerve a közösségi oldal hírfolyamát, megakad a szemem dolgokon, beindulnak a gondolataim és egy-egy poszt alá majdnem írok egy kommentet. A kommentjeim, megfigyeléseim szerint, sokszor lennének keserűek, vagy oktató jellegűek, de soha nem céltalanul kötekedőek, inkább tanárnénisen segítő szándékúak. Aztán mindig lebeszélem magam róluk, mert felteszem magamnak a kérdést: miért?

Az engem foglalkoztató témák közt a közösségi összefogás, a környezetünk védelme járnak elől, de a hátrányos helyzetű csoportok és az innovációk is érdekelnek. Meg a művészetek.

Talán nem sokan tudják rólam, de eredeti szakmám szerint rajztanár és grafikus vagyok. Egy hagyományosan, több ...

A Labor Café egy csomó dolgot tűzött zászlajára létrejöttével, de valójában minden egyes célkitűzést egyetlen nagy cél elérése vezérel. Ez a nagy cél, bár triviálisan hangozhat, vagy túl magasztosan, de a boldog élet.

Egyetlen dolog miatt teremtettünk, bár hajlamosak vagyunk erről elfeledkezni, ez a valami pedig az, hogy boldog, kiteljesedett életet éljünk. És itt szemforgatva cöccöghet a kedves olvasó, hogy hagyjuk már a boldog életet, mikor annyi gondja van az embernek az életben, a csekkek, a munkahely. Ezek mellett hogy lehet boldognak lenni? A szomorú valóság az, hogy nem valami mellett kellene boldognak lennünk. Tele van elménk a saját gondjainkkal, így lemaradunk a saját boldogságunkról.

A Laborban sokat emlegetünk egy nyájas, ...

A brit tudósok már megint rájöttek valamire. Hogy kávézóban dolgozni jó, mert a közösségi zsibongás jól hat agyunk kreatív tevékenységére. A Harvard  Business Rewiev ben megjelent vizsgálat szerint a munkahelyünkön, a nyitott irodák világában bár névlegesen csendes környezetet teremtenek, mégsem tudják biztosítani a zavartalan kreatív tevékenységet. A kutatók szerint ennek több oka van.

A munkahelyi környezet hierarchiától terhelt, sokszor épp a főnök vagy épp egy felettesed veszi el a figyelmed a munkától, mivel a "pozíciója" megköveteli a figyelmet, még akkor is ha épp nem a feladattal függ össze a mondandója, csak egy egyszerű családi élményt mesél. A légkondis irodák világában az etikett nem tiltja, de mégse veszi jó ...

Nem, nem lehet bezárni. 
Miért?

Amiért az első verzión kívül, melyet a korábbiakban említettem, egész egyszerűen nincs másik opció. Mármint abban az esetben, ha valóban azok akarunk lenni, amire "szerződtünk", vagyis adománykávézó, nyitott, közösségi, tér. Nem belvárosi klub, vagy kávézó, kereskedelmi egység megszűrt közönséggel, hanem egy olyan mintaprojekt, mely azt vizsgálja, képes-e egy közösség összefogni és fenntartani egy belvárosi, mindenki számára nyitott, szabad és valódi közösséget tömörítő adománykávézót.

Nos ha happy endet vártál a hosszúra nyúlt írás csattanójaként, el kell hogy keserítselek, mert nincs. De ez nem jelenti azt, hogy nem is lehet. Ha azt vártad, hogy keserves sajnálkozások közepette ...