Már két nyár óta vágyakozunk egy szuper teraszra. Mindig éreztük, hogy luxus nem használni ezt a sok négyzetméternyi kapcsolatot a várossal, de az ötleteink, az anyagi kereteink szűkössége miatt távoli álomnak tűntek. Eddig.

 Hosszú sztori.

Nem lehet igazán hiteles kronológiát felállítani, mert sok szálon indult, sok apró mozaikból áll össze a csoda. Nekünk csoda, ami mindazoknak, akik nem tapasztalták még meg az adomány-toborzás és az adományokból való gazdálkodás nehézségeit, azoknak túlzó kifejezés lehet. Benne lenni, megtapasztalni, ahogyan a pici szálak összeállnak egy erős kötéllé, majd egy hálóvá, nekünk igenis hihetetlen, akár egy mesebeli csoda.

Nem kezdjük el onnan, hogy eleve a Labor két éve, az azon keresztül kialakult közösség, az abban működő rend és dinamika egy csoda, pedig az. Vegyük úgy, hogy ez az alap.

Vannak önkénteseink, akik a közösen kiötlött álmokat igyekeznek megvalósítani tetteikkel. Mindenki kiveszi belőle a részét, hozzáteszi a maga ötletét, tudását és lépésről-lépésre baktatunk a hosszú, de dicsőséges úton. Ezekkel az önkéntesekkel agyaltunk mi oly sokat a terasz kertté alakításán. Ezernyi ötlet közül szűkítettük a kört a legolcsóbbra, amit ki tudunk gazdálkodni. Ez lett a raklap.

Facebook közösségünk tagjainak szegeztük hát a kérdést: van raklapotok?

Eközben (és már jóval korábban is) a citeraklub tagjai Hajdú Ágota vezetésével munkához láttak, szorgosan pengetett hangjaik nyomán kerekedett adományforintjaik felhasználására a terasz felújítását nevezték meg. 36000 Ft, ennyit rejtett a dobozka, melyben hétről-hétre gyűltek az erre a célra dedikált hangjegy-bevételek.

A raklap vonal azonnal belobbant és már az első kidobolásra jelentkezett lelkes támogatónk Móré Mariann: kertjében pihennek leendő bútoraink. Szervezkedés, autókölcsönzés, raklapok a terasz alá száradni, vissza a Laboros hétköznapokhoz.

Költészet napja, 24 óra vers. Sokan jártak nálunk abban a 24 órában, új arcok. Egyesek versekkel felszerelkezve, vagy véletlenül becsöppenve mártóztak meg a 24 órából párban. Így sodródott hozzánk Nagy Tibor is, aki sorsszerűen, elmaradt találkozója okán ismerte meg a Labort. Bizony ő azonnal megértette, mit üzen mottónk, megtalálta azt, amivel kiveheti a részét, és amivel hozzáteheti a magáét. „Műfűre nem gondoltatok a terasz okán?”- bukkan ki belőle az ötlet váratlanul.

Szerszámok, tervek, dolgos kezek és idő. A fiúk mindezt összerakták, majd 2 nap megfeszített munkával formát öntöttek a padok. Volt szerszámkölcsönzés üzletből, baráttól, volt csavarvásárlás, 3 méteres lécek szállítása biciklivázon és tejfölös dobozban kevert festék. A tervek körvonala mentén folyamatosan csiszolódtak a bútorok végleges alakjukra és az ex-raklapok tesztelése is megkezdődhetett. Vannak a Laborban Jolly Joker figurák, akik egy-egy varázssípot hagytak nálunk a kezdet kezdetén, melybe egyet belefújva, jön a segítség. A raklapból lett padok konstrukciója erősítést kíván, így elővettük a Vas sípot, melyre Schmidt Tomi képében érkezik a segítség oly sokszor. Most is.

 Nem meglepő, hogy a Labor csapata kitörő lelkesedéssel fogadta a műfű ötletét. Igenlő válaszunk és némi méricskélés után a szép zöld gyep másnapra leszállíttatott. Nagy. Nehéz. Sok. Hogy vesszük le a kocsiról? Hol terítjük ki? Hogy mérjük át a méretet? Megoldjuk, mondjuk Zozival lazán, ahogy mindig mindent megoldunk. Nem vagyunk Pató Pál típusúak. Ha feladat van, visz a stenk és azonnal cselekszünk, így az fel sem merült, hogy az egész akcióval várjunk, míg lesz egy komplett stáb. Mérni, vágni és gazdaságosan, pontosan gazdálkodni, ez a feladat. Ketten tanakodunk és nem mondjuk ki hangosan, csak érezzük, hogy a lelkesedés okozta önbizalmunk aggodalmat rejt. Ha nem is lehetetlen, de ketten baromi nehéz, amire készülünk. De milyen a Labor Café alternatív valósága! Épp akkor érkezik, akinek érkeznie kell és Forgony Misi reménysugárként világítja meg a feladat kétséges sikerű pontjait.

OK, megvan, hogy hol, mivel, de hogyan szabjunk ki ekkora íveket pontosan és gazdaságosan? Kéne valaki, akinek van erre válasza. És már küldi is az ég tanárúr személyében azt a geometriában jártas profit, aki képes megválaszolni a kérdést. Kovács Zoltán tanár úr szakszerűen felveszi a szöveges feladat adatait és előáll a megoldással.  Az óriás henger a vállra, az irodaház aulája pár percre mezővé alakul, melyet pontos számítások alapján szab a teraszra három elszánt önkéntesünk.

Tökéletes összhang, precizitás, lendület a célért, ami most épp terasz formájában, de valójában mi magunk vagyunk. Az együtt, a közösség.

A teraszon mégsem az a korona, hogy zöld füvet és bútort kapott. A korona rajta az, hogy értelmet kapott általunk. Funkcióját máris elkezdte betölteni, hiszen míg az egyik sarkában a bútorokat kenjük és szerelgetjük még, a másikban már kávé, limonádé és beszélgetés folyik.

Citerasz. Ez lesz a neve a szeletnyi világnak a belváros közepén, ahol mindannyian összeadtunk magunkból egy darabka jót, hogy másnak szerezzen örömet.

 Folyt. köv.