2018. feb 26.

Vizuális környezetszennyezés

írta: Labor Café Blog
Vizuális környezetszennyezés

"Kreatív" hobby és felelősség

img_5387.JPGGyakran történik meg velem, hogy gyorsan végigtekerve a közösségi oldal hírfolyamát, megakad a szemem dolgokon, beindulnak a gondolataim és egy-egy poszt alá majdnem írok egy kommentet. A kommentjeim, megfigyeléseim szerint, sokszor lennének keserűek, vagy oktató jellegűek, de soha nem céltalanul kötekedőek, inkább tanárnénisen segítő szándékúak. Aztán mindig lebeszélem magam róluk, mert felteszem magamnak a kérdést: miért?

Az engem foglalkoztató témák közt a közösségi összefogás, a környezetünk védelme járnak elől, de a hátrányos helyzetű csoportok és az innovációk is érdekelnek. Meg a művészetek.

Talán nem sokan tudják rólam, de eredeti szakmám szerint rajztanár és grafikus vagyok. Egy hagyományosan, több generációra visszanyúló, tanár, rajztanár család sarjaként, mindig is körbevettek a vizuális művészetek nagyjai, könyvekben, alkotásokban, sokszor személyesen, vendégként az otthonunkban. Számos beszélgetést hallgattam végig gyerekfejjel esztétikáról, értékről, vizuális kifejezésről, vitákat arról, ki művész, mi a művészet, mi lehet művészet, mi nem az. 

Nyilván parttalan viták voltak ezek, melyeket évszázadok óta folytatnak gondolkodók borok melett, és melyeknek sokszor egyetlen célja maga a vita. Mert végső álláspont nem lehet soha, hiszen azon túl, hogy rengeteg nézőpont létezik és ebből rengeteg igaz és ellentétes egyszerre, amellett a világ folyton változik, vele változik a művészet, a vizualitás, a gondolatok és azoknak kifejezésmódja.

Mielőtt bárki azt hinné, hogy esztéta szerepben tetszelegve kívánom folytatni a továbbiakban az írást, azt megnyugtatom már az elején, hogy nem erről lesz szó, de ne dőljön hátra kedves olvasó, mert amit írok, nem lesz feltétlenül népszerű. Nem is népszerű akarok lenni, hanem mint mindig, egy magot akarok elültetni azoknak a fejében, akik manuális tevékenységet végeznek, megtanulva bizonyos technikákat, az úgynevezett „kézműves hobbynak” hódolnak.

Fontos megjegyeznem, hogy nem valamiféle felsőbbrendűség, vagy egy papír jogosít fel arra, hogy megnyilatkozzam ebben a témában, mégcsak kioktatni, vagy megbántani sem kívánok senkit, egyszerűen szeretném felhívni a figyelmet arra, ami a hobbyboltokban vásárláskor nyilvánvalóan nem hangzik el. Ez pedig a felelősség.
Amikor valaki akrilgyöngyöket, bizsualkatrészt, fadobozt, szalvétát meg dekupázs ragasztót vesz, azzal a szándékkal, abban a hitben teszi, hogy alkot valamit. Saját szórakoztatására, vagy üzleti céllal, az mindegy is, de valami kikerül majd a kezei közül, ami már önmagában is felelősség.

A nagy alkotók, a valódi nagy művészek és a hobbyboltok vásárlói között azonnal tettenérhető egy hatalmas különbség, mely máris visszavezethető a felelősség kérdésére, vagy annak hiányára, ha úgy tetszik. Mert miért alkotott például egy reneszánsz művész? Miért fáradozott nyersanyagainak fejlesztésén, technikájának tökéletesítésén? Mert az örökkévalóságnak alkotott. Az igazi alkotóművészek mind nyomokat akarnak hagyni maguk után, gondolataik kifejezésének egyetlen eszköze számukra valamiféle vizuális megnyilvánulás -ha nem zeneszerzőkről, vagy táncművészekről beszélünk épp-, vagyis gondolataikhoz társítanak eszközöket, melyekkel képesek azokat megjeleníteni és megörökíteni. Igen örökíteni, vagyis a koncepció része az időtálló kifejezésimód is. És itt a felelősség első tettenérése. Most nem pusztán arról beszélek, hogy a megjelenített gondolat értékálló, hogy független ideológiáktól, alapvető és önmagában örök, hanem arról a felelősségről beszélek pusztán, amit egy freskó elkészítője vállal a megrendelő felé a befestett falat illetően: ott lesz holnap is.

A céloknak megfelelően megválasztott anyagok ugyanúny a gondolat részét képezik, mint egy ecset-gesztus. A homok mandala anyaga a homok, a gondolat része, hiszen a múlandóság maga a koncepció. Ha felvállalom, hogy gondolatomra az örökkévalóság bármely pillanatában értékként, de legalábbis felvetett kérdésként tekinthet bármely kor embere, akkor rendelkeznem kell a tudással, mely segít megtalálni a megfelelő anyagot a gondolataim konzerválására. Kódexet nem írunk filctollal, mert mire a háromszázadik oldal megírásához elérkezünk, az első lapok iniciáléja kifakul.

Nade hogy jön mindez a hobbyboltokhoz? Roppant egyszerűen. Mikor az ember, egy alkotó munkához lát, fel kell tennie magának a kérdést: miért? Miért akarom kifejezni ezt a gondolatot, miért éppen így fogom tenni, miért választom ezt az anyagot, ezt a léptéket, ezt a kompozíciót? Ezernyi kérdés fut át az alkotó agyán másodpercek alatt, persze nem pont így, hiszen a belső késztetés, az ihlet nem így kérdez, de a gondolatok mindenképp felvetődött kérdésekre adott válaszok. Szoktak lenni. Ha az ember maga készíti nyersanyagait, esetleg kockáztat és maga fejleszt új anyagokat, eszközöket, esetleg hatalmas léptékekben, fizikailag is nagy méretekben gondolkodik, további felelősséget jelent az, hogy a kísérletei sikertelenségbe torkollnak, idő, energia, rengeteg anyag vész kárba és a végén a gondolat megjelenítése is kudarcba fullad. A remekmű, mely rosszul lealapozott vászonra készül, nem remekmű többé. A tárgy pedig, mely nem az örökkévalóságra, a maradandó, tartós jelenlétre apellál, hulladék.

img_5384.JPG

A hobbybolt egy komplett hulladéklerakat. Durván hangzik? Lehet. De ez van. Ha egy tárgyról nem tudható, hogy gondos kezek őrzik, ápolják majd, élettartamát kitolva a lehető legtovább, az nem lesz egyéb, csak hulladék. Ha valami azért készül, mert nekem pont van szabadidőm, kedvem, pénzem, anyagom, az nem alkotás, csak az időm múlatása, az eszközeim, anyagaim felhasználása. Felmerül-e bárkiben, mikor aprócska műanyag bigyókból műanyaghab alapra ragasztgat műanyag ragasztóval egy izét karácsonyra, húsvétra, szülinapra, hogy mi lesz vele tíz év múlva? A boltban összevásárolt, előre legyártott, vagy hablemezből kivágott, gurgula műanyag szemű bigyókat összeragasztva a gyerekkel a játszóházban, vajon felmerül-e bennünk, hogy mi lesz vele öt év múlva? Ha pedig nem így gondolunk a gyermekekkel történő együtt alkotásra, az felelőtlenség és nem tanít semmire. Ja de! Arra, hogy nem számít, mi lesz holnap, most jól éreztük magunkat pár percre.

Nem, nem túlzás így gondolkodni, kedves olvasó, hiszen ha bármibe kezdek a gyerekemmel, szemléletet adok át. Az pedig felelősség.

Egy lufikból készült installáció, egy szemeteszsákokból készült szoborcsoport lehet gondolatébresztő és meghökkentő, de ha nem gondolunk bele, mi lesz vele a gondolat kontextusa után, nem több, mint egy bedekopázsolt flakon, karácsonyi ajtódísz műfenyővel, organzaszalaggal, műhavas almával. Mind-mind ugyan azt az önzőséget sugallja: nem érdekel, mi lesz utánam.

A huszonegyedik század embere nem vonhatja ki ezt a tényezőt tetteiből. A gondolat része kell legyen az örökkévalóság, az egyéni felelősség.

Ha pedig felhasznált anyagaink, az elkészült tárgy maga nem képvisel értéket, melyet őrizni fognak utánunk következő generációk évtizedeken át, ha a tárgy és az anyag szezonális, de hulladékként örökkévaló, akkor nem hozzátettünk a világhoz valami szépet, hanem elloptunk egy a drabot a jövőből.

img_5388.JPG

A „hobby-kreatív” kellékboltok vásárlóin sokszoros a felelősség, hiszen meg kell kérdezniük maguktól: Vajon az előre elkészített kellékek és nyersanyagok nélkül tudnék bármi hasonlóan dekoratívat alkotni?
Az általam készített, összeszerelt tárgy a dekorativitáson kívül képvisel bármilyen értéket?
A tárgy létrejöttének, a megvalósítási folyamaton túl, van bármi értelme?
A tárgy létrehozásának célja értékteremtés?
Ha nem értékteremtés a cél és a tárgy előre láthatóan rövidesen hulladék lesz, hulladékként végezve lebomlik valaha?
Érdemes mindezeket még a vásárlás előtt végiggondolni. De méginkább: érdemes olyasmit alkotni, kedves hobbyművészek, ami természetes, tartós, maradandó érték, de minimum praktikus.
És akkor még az esztétikumról nem is beszéltünk.

Zárszó

Nem vagyok ellene a kézműves tevékenységeknek, sőt! Ám ellene vagyok a gondolatok nélküli sémáknak, és a giccsnek. Ellenzem és károsnak tartom az alkotásnak álcázott vizuális szemlélettorzítást, a sematikus gondolkodást népszerűsítő, másolást és összeszerelést alkalmazó, a kreativitást mellőző tevékenységeket, melynek módszerként alkalmazása gyermekeknél kifejezetten felelőtlen és kártékony. Mondhatni bűn.

 

/Fekete Éva jegyzete/

Szólj hozzá

kultúra gondolat