eksztatikus ❖melléknévés főnév 

I. melléknév ◦ 15A

felfokozottan izgatott, elragadtatott, es. önkívületi v. átszellemült, rajongó, ill. (művészi) alkotásra ösztönző, ihletett 〈lelki-, tudati, szellemi állapot〉

Ez a szó jutott először eszembe, amikor felkérést kaptam, hogy írjam meg az élményeimet az élményeimet a költészet napjáról. Úgy vélem, ez a szó foglalja össze a leginkább azokat az érzéseket, amiket a 24 órás versmaraton váltott ki belőlem.

A költészet napja a Labor Café hagyományosan megrendezésre kerülő programja. Teljesen mindegy, hogy hétfőre vagy ünnepnapra esik, Április 11-én minden évben a közösségi tér 24 órán keresztül folyamatosan várja a költészet szerelmeseit, hogy kedvenc verseiket elszavalhassák egymásnak és közösen elmerülhessenek a kulturális örökségeinkben. A program olyan eufórikus élményt nyújt minden egyes alkalommal, hogy az elmúlt évek hagyományai okán januárban az elsők között rögzítettük azt eseménynaptárunkba. A járványügyi helyzet azonban felülírta az eredeti elképzeléseinket, így más lehetőségek után kellett néznünk a program megrendezéséhez. Szembemenve mindazzal, amire a Labor Café szerződött, hogy az online térből az offline-ba terelje vissza a kapcsolatainkat így visszaszorult a bitek közé. A verselős videók megosztásával természetesen nem tudtuk pótolni azt az élményt, hogy valóban találkozhassunk egymással, ám igyekeztünk a nap minden negyed vagy félórájában 1-1 verssel bejelentkezni, valamint a Facebook live segítségével arra törekedni, hogy a feltöltött videók ne csak szimpla felvételek legyenek a hírfolyamban, hanem minél élőbbek. A 24 óra vers online változatával egyrészt az volt a célunk, hogy olyan merítést csináljunk, amire csak a közösség képes, másrészt, hogy megtörjük kicsit azt az egy hónapja tartó furcsa helyzetet, amiben most mindannyian vagyunk, és szóljunk egymáshoz. Most csak így tudtunk.

Bár már több, mint két éve vagyok tagja a Labor közösségének bevallom, ez volt az első alkalom, hogy részt vettem ezen a rendezvényen. Ugyan korábban is jártam már felolvasó esteken , de 24 órán keresztül rímekben fürdőzni (főleg online) teljesen új érzés volt, precedens nélküli az érzelmi élettörténetemben. Meglehet, pont azért hagyott olyan mély nyomokat bennem. Én csak reggel kapcsolódtam be a hírfolyam nézésébe, bár ekkor már a versmaraton órák óta tartott. A hajnalban feltöltött videókkal kezdtem, míg a reggelimet készítettem. A szokásoktól eltérően azonban ezúttal nem a mézes zabkása- pirítós-tea triumvirátusa került az asztalomra, hanem valami egészen más: rímeket ettem! A tányérra Csukás István elfüstöltem 50 nyarat verse került, majd a Fülcseppnyi költészet Lackfi János előadásában. Mivel szeretem a bőséges reggeliket, ezért repetaként még meghallgattam hogy írt Petőfi Sándor az Alföldről, majd Ady Endre Tavaszi szív című költeményét, amit egy Nő olvasott fel még hajnalban az ágyában fekve. Tudom, sokat eszem, de úgy vélem, a költészet olyan akár a svédasztal, és az asztalon minden étel arra hív, hogy kóstoljuk meg és élvezzük.

Még mindig csak pizsamában voltam, amikor valami új és váratlan pottyant le az égből. Ez volt Babits Mihálytól a Zsoltárok férfihangra, ami magával hozta nekem az üdvösség szakramentumát.„ Ó hidd el nékem, benned a cél és nálad a Kulcs/Madárka tolla se hull ki, -ég se zeng,-föld se remeg/hogy az Isten rád ne gondolna”- szólt a vers. Mélyen megérintettek ezek a sorok. Szinte kettéhasított az energia puszta magnitúdója, amit a vers generált. Mintha maga a Teremtő szólt volna hozzám, és én a rímek delíriumában lebegtem. Majd az érzéseim tovább fokozódtak, amikor 12 óra 52 perckor az Isten baljára ültetett. Egy ércesen búgó férfihang szavalta Ady Endre versét ,amit én úgy hallgattam, akár egy zeneművet. A földi kegyelem illékony világában éreztem magam. S ki tudja? Meglehet, Romhányi József tevéje is hozzá intézte fohászát eszperente nyelven, akinek éppen a balján ültem. Majd megszólalt a harang, „s evezevel a teve/levelkévét kivilevelhevelteve.”

A délután hasonlóan színvonalas produkciókat hozott. Gyerekek, fiatalok, idősek, zenészek, költők, színészek, és lelkes rajongók váltották egymást virtuális pulpituson, hogy verset szavaljanak. Óriási öröm volt látni, hogy olyan elismert művészek is csatlakoztak a versmaratonhoz, mint például Gaskó Balázs, Lackfi János, Pila László vagy Kádár Szabolcs János. És persze a magam egyszerű módján én is próbáltam hozzájárulni a költészet napja sikeréhez két Gábor Zoltán Illés verssel, ami bár nem sikerült tökéletesen, de jó alkalom volt arra, hogy gyakoroljam a versszavalás aktusát. Majd sétálni mentem. Egy kis tengelice hangjára lettem figyelmes, aki egy fa ágán azt dalolta éppen: „ cipity Lőrinc, cipity Lőrinc/ tyaf, tyaf, tyaf.”

Beesteledett. A csillagok sokat ígérően világítottak az égen, s én az udvaron ültem egy pohár borral a kezemben a két órás élő slam poetry blokkot nézve. Úgy meredtem a telefonom képernyőre , ahogyan a szüleim is tehették még 1969. július 20-án a TV előtt ülve , amikor Neil Armstrong először a holdra lépett. Váci Mihály Még nem elég című versét adta elő éppen egy lány, ami egy revelációval ért fel a saját szívemnek a működéséről. A verset hallgatva jöttem rá ugyanis, hogy a költészet maga a szív, az emberi szív talán legteljesebb kifejezése. „ Nem elég csak fellobogni/ de mindig égni kell!/És nem elég csak égni:/fagyot is bírjon el…” A verseket hallgatva olyan érzésem volt, mintha a lelkem képes lett volna elhagyni a testem, s a fizikai világ börtönéből szabadulva kedvére kalandozhatott volna valahol az asztrális és kauzális szint között. Ilyesmit élhetnek át a szufi szentek is szélcsendes éjszakákon. Valahol a testemen kívül lebegtem egy Új Világban, ami nem hasonlított egyetlen általam ismert helyre sem a nagyvilágban. Pedig világjárvány volt, önkéntes karantén volt, mindenki messze volt, de én azon az éjjelen mégis annyi emberrel kapcsolódtam össze, amennyivel a Deep Purple koncerten sem, pedig ott aztán jó sokan voltunk. Bizony a rímek képesek megváltoztatni az atomokat az ember agyában. ( Kis lépés az embernek, nagy lépés az emberiségnek!)

Az éjszakai műsorsávot már az ágyamban fekve néztem 21 órától éjfélig. A Labor online nagyszínpadán ekkor vették kezdetét a vers premierek. Zseniálisnak találtam, hogy külön kis eseményekben meg voltak hirdetve, hogy mikor melyik költemény fog következni, amiket úgy vártam, mint amikor gyerekkoromban a Dragon Ball kezdődött a TV-ben. Lackfi János Zenekari boldogságok verse nyitotta a premierek sorát. Majd Shakespeare szonetekkel folytatódott Szabó Lőrinc fordításában. Ezután Laár András: Volt egyszer egy ember és Ady Endre Új vizeken járva költeménye emelte tovább az est fényét, hogy végül Dylan Thomas: És nem vesz rajtuk erőt a halál verse elrepítse azt egészen a szratoszféráig. A legjobb azonban a végére maradt. Francois Villon: Ellentétek című balladája tette fel a koronát az estére 23:40-kor. Nekem az elátkozott költő jelentette a bónuszt, a nagy rakás csomagolópapír alá rejtett születésnapi ajándékot, ami csak akkor kerül elő, amikor a parti véget ért, és a vendégek hazamentek.

Az estét és a 24 órás versmaratont Fekete Éva szavai zárták, aki így búcsúzott a közönségtől:

Jövőre ugyanitt! Sőt, ettől jobbat kívánok: ne ugyanitt találkozzunk jövőre! Szabaduljunk ki a karanténjainkból, de ne felejtsük el azt sem, hogyha levonul ez a vészterhes idő, hogy milyen volt így összetalálkozni. Hogy milyen volt csak így találkozni. És kezdjük el mindazt értékelni, amire annak idején a Labor Café szerződött. Ez a hely arra szerződött, hogy ne csak átrobogjunk az életünkön, hanem megálljunk és értékeljük azt, amit kaptunk. Ha valamit taníthat nekünk ez a helyezet, ez a járvány, hogy ennyik vagyunk, amennyik vagyunk, és ez nagyon parányi a nagyhoz képest. De az a dolgunk, amíg itt vagyunk, hogy nyomokat hagyjunk és összekapcsolódjunk. Azt hiszem, hogy a mai napon ez a közösség, aminek a létezésén már 5 éve fáradozunk mindannyian most megmutatta, hogy nem akadály az sem, ha nem lehetünk fizikailag egy helyen. De azért jusson eszetekbe, hogy a Labor Café egy gyöngyház, amiben a gyöngyök mi vagyunk. És legyünk együtt mindig, segítsünk egymásnak mindig. És ne feledkezzetek el a könyvekről akkor sem, amikor véget ér ez a vész. Megtapsollak Titeket, és megtapsolom magunkat, hogy ezt a napot ennyi jósággal töltöttük meg közösen! Nagyon köszönöm Nektek, hogy kihúztatok a bajból, és kihúztatok abból a dobozkából, amiben benne vagyok, amit karanténnak hívnak. És van remény! Van, mert ott van közöttünk az összekötő kapocs. Köszönöm Nektek!

(A 24 óra vers videóit összesen 14.000-en tekintették meg, és több mint 70 ember csatlakott a rendhagyó programhoz videóval, verssel, írással vagy rajzzal- a szerk.)

S engedjetek meg annyi ömlengést nekem, hogy egy kicsit én is méltassam a 24 óra vers szervező csapatát, mert mindazt, amit április 11-én létrehoztak egyszerűen káprázatos volt! Köszönet Évának, a Labor Café szellemi anyjának, hogy az idei évben is lehetővé tette, hogy egy teljes napon át elmerülhessünk kulturális örökségeinkben. A körülmények ,bár koránt sem voltak ideálisak, mégis a legjobbat hozta ki belőle. Mert ezt teszi Ő, ha valamit el kell intézni: megragadja a pillanatot és megcsinálja, megfélemlíthetetlenül és megállíthatatlanul, s ez a bravúros merészsége nagyon tetszik nekem. Köszönet Bálintnak és Petinek az esti két órás élő műsorért, ami számomra olyan élmény volt, mintha csak egy koncertteremben ülnék. És köszönet mindenkinek, aki verssel, írással, vagy rajzzal tette színesebbé az idei költészet napját! Nektek köszönhetően teljesen elfeledkeztem arról az aprócska tényről, hogy már egy hónapja önkéntes száműzetésbe vonultam. A szobák színtele, racionális világát pazar, stimuláló valóssággá varázsoltátok. Április 11. ÜNNEP volt számomra csupa nagybetűvel. A költészet ünnepe, a közösséghez tartozás ünnepe, ami mellett teljesen elsikkadt az a tény, hogy a naptár szerint Húsvét volt éppen. Azt gondolom, pontosan erre szerződött a Labor Café 5 évvel ezelőtt. Arra, hogy összekapcsolja az emberek, jóság hidakat képezzen közöttük s megmutassa, hogy micsoda teremtő erő lakozik a közösségi összefogásban. Köszönöm az élményt Nektek!

Kereken egy hét telt el a versmaraton óta. Bár az akkori eufória még most is elevenen él bennem, mi tagadás hiányzik az a nap. Annyira egyedülálló élményt volt, amit lehetetlen pótolnia a hétköznapoknak. Ha úgy érzem feltöltődésre van szükségem, végignézek pár videót a Labor múlt heti hírfolyamából, hogy újra átélhessem az akkori érzéseimet. S minden egyes alkalommal ugyanaz a szó jut először eszembe, amikor a végére érek: eksztatikus. Úgy vélem, ez a szó foglalja össze leginkább azokat az érzelmeket, amiket az idei költészet napja váltott ki belőlem.

eksztatikus❖melléknév és főnév 

II. főnév ◦4A ◦(Vall)

a korai kereszténység egyik misztikus irányzatának képviselője v. követője, aki az eksztázis elragadtatott állapotában a Jézus Krisztussal való spirituális és fizikai eggyé válás személyes tapasztalatának élményét hirdeti.