Kedves Labor Támogató Közösség!

A Tabulapláza Alapítvány Labor Café projektjének ötletgazdájaként ritkán szólok ki abból a szerepkörből, amelyben a helyi közösségért, a helyi közösséggel, Veletek immár ötödik éve tesszük jobbá Nyíregyházának és környékének mindennapjait. Nem kell már bizonygatnom, hogy mennyi mindent értünk el együtt, hiszen láthatjátok, tapasztalhatjátok magatok is mindennapjaitokban, de ezt erősítik a szakmai díjaink, jelöléseink, melyekkel a társadalmi innovációnkat díjazzák itthon és külföldön is. Most mégis megteszem, hogy elejét vegyem egy olyan sárdobálásnak, ami mindig borítékolható, ha valaki izomból és arroganciával akar rendezni egy ügyet, melyben nyilvánvalóan nincs igaza. Nem kenyerem, hogy ilyesmiről írjak, de hogy az ügyünk hitelessége és személyes hitelességem, mely e projekthez szorosan köthető, ne sérüljön, úgy érzem, be kell számolnom nektek az alábbiakról. Hosszú, kissé keserű, de tanulságos és megítélésem szerint fontos beszámoló következik.

2015 májusában megkezdte működését a Labor Café Adománykávézó Nyitott Közösségi tér Nyíregyházán, melynek célja, az adományozás kultúrájának, az önkéntességnek népszerűsítése, a hely kapcsolatok és szektorközi együttműködések erősítése egy társadalmi vállalkozáson keresztül. Ennek a keretrendszernek mint szellemi terméknek magam vagyok a tulajdonosa. Az ötlettől, szakmai tartalomtól, arculattól az oktatási módszertani anyagokig mindennek a kidolgozása az én szellemi termékem, melynek sikeres megvalósításához toborzom folyamatosan az alapítványon keresztül a közösség támogatását. Mivel hosszú távú tervem volt egy társadalmi franchise létrehozása ebből, és mivel már meg is kezdtem ennek kiépítését, úgy gondoltam 2016-ban, hogy okos lenne levédeni a nevet, védjegyet azokra a termék osztályokra, melyekre a jövőben országszerte szeretnénk tevékenységeket célozni a Labor Café neve alatt. Meg is tettük, a Labor Café bejegyzésre került. 

2018 márciusában egy társadalmi startupokkal foglalkozó ismerősöm gratulált a sikeres első lépéseinkhez a társadalmi franchise-zal kapcsolatban. Értetlenkedésemre válaszul a Labor Eger Kollektív Ház oldalára irányított. Itt láttam meg, hogy egy agilis egri csapat a Labor hívószóval, közösségi terében a helyi közösséget építi. Rövid nyomozás után eljutottam a szervezet egyik tagjához, akit egy barátságos együttgondolkodásra invitáltam arról, hogyan alakulhatnának át a francise egyik láncszemévé, ha már úgyis közel ugyanúgy kommunikálnak, mint én, csak Egerben. Az illető azt mondta a telefonba, hogy a névválasztásnál - vélhetően a projektem ismeretében - direkt kerülték a közösségi tér szót, ezért használják a "kollektív ház" kifejezést mindenhol. Mindenesetre sajnálatosnak nevezte a helyzetet, hiszen az egyesületük is Labor néven került bejegyzésre akkortájt és az egyesület tagjaival történő egyeztetés utáni visszajelzést ígért. Megköszöntem és reméltem, hogy rendezzük a dolgot valahogy, ahogyan eddigi tapasztalataim szerint az egy célért, csak kicsit másként dolgozó civilek szokták. Soha többé senki nem keresett a szervezettől. Ekkor levelet írtam, melyben hangsúlyoztam, hogy nem kívánom ellehetetleníteni a munkájukat, hiszen a célunk azonos, de a védjegyoltalom, és a társadalmi franchise törekvéseim okán indokolt lenne tisztáznunk, milyen feltételekkel használhatják  tovább -ha akarják- a Labor nevet. Erre a levélre egymondatos, számomra szokatlan, elutasító hangnemű válasz érkezett, melyben közölték, hogy jogásszal egyeztetve a kérésemet megalapozatlannak találták. OK, gondoltam, ez világos beszéd, ebben a levélben az áll  kvázi "kopjak le".

A szellemi tulajdonjog védelme hazánkban gyerekcipőben jár, amit sajnos grafikusként is gyakran tapasztalok, ezért is áldoztam nem kevés pénzt arra, hogy a "brandemet", mellyel komoly terveim vannak, levédjem. Gondoltam, ha a szép szó, a partneri hozzáállás -amit egyébként a nonprofit szektor jellemzőjének tartok-, nem működik, nosza, lépjünk szintet és hívjuk fel a figyelmet a jogszerűtlenségre a jog égisze alatt!  Nem szívlelem az erőfitoktatást, így azt vártam, talán az ügyvédi pecsétes felszólítás meghozza a várt eredményt, vagyis valaki felhív, megkeres a szervezettől, hogy egyeztessünk. Nem ez történt. Ügyvédi pecsétes papír érkezett, mely ezúttal is elutasította az együttműködés bármely formáját, vagy a védjegy használati díjának megfizetését, vagy a védjegy használatának felfüggesztését.

Őszintén szólva ezen a ponton mélységes letargiába estem, mert aki ismer, tudja, hogy a naivitásig hiszek abban, hogy amit lehet, szép szóval kell konszenzusra terelni. Nem akartam pereskedni és értetlenül álltam azelőtt, hogy bizonygatnom kell a teljesen egyértelműt, amiről még hivatalos papírom is van. Erre a termékosztályra, ezzel a névvel én szolgáltathatok hazánkban. Értetlenül olvastam a szervezet posztjait, "Kedves Labor közösség!" hívószóval például arról, hogy micsoda naivitás azt hinni, hogy egy dolog csak egy embernek juthat eszébe és micsoda dolog számon kérni egy több száz kilométerrel arrébb működő sztorit egy ilyen kis hasonlóság miatt.

Azt a bizonyos bejegyzést továbbítottam csapattagoknak és az ügyvédemnek is, hogy meggyőződjek arról, nem csak az elkeseredésem okozta paranoia az, amit a sorok között olvasok. A többiek, így az ügyvédem is azt javasolták az olvasottak alapján, hogy cselekedjek, hiszen ez a védjegyoltalom lényege. "Azért fizettél olyan sokat, hogy megóvd a védjegyet, mely mögé évek óta rengeteg munkát tettél. A jövőről ne is beszéljünk! Nem szabad hagynod!". "Nincs nekem erre energiám, ami azt illeti pénzem sem, és nem is vagyok az a bíróságra szaladgáló fajta." - mondtam én, de végül a többiek igazságérzete erősebb volt a mujaságomnál és beláttam, nem tehetem meg, hogy nem védem meg a közös munkánkat attól, hogy összetéveszthetőek legyünk mással. Egy ilyen kicsi országban az a legnagyobb veszteség, ha nem vagy egyedi, az ismertségedet és elismertségedet gyengíti valaki, akivel lépten-nyomon összetéveszthetnek, hiszen ugyanoda pályáztok, ugyanazon a hangon szóltok, csak egy másik város közösségéhez.

Ígyaztán per lett az ügyből, melynek eredményeként első fokon javunkra döntött a bíróság, vagyis elismerte, hogy összetéveszthető az egri csapat ténykedése a miénkkel, egy átlagos fogyasztó számára szinte azonos a tevékenységi kör, mely egy szinte azonos névhez köthető. Megnyugodtam, visszanyertem a hitem kicsit abban, hogy nem volt értelmetlen pénzkidobás az oltalmi díj megfizetése és vártam, hogyan zárhatjuk le végre ezt az egész, számomra iszonyatos lelki megterhelést jelentő huzavonát. Fel sem merült bennem, hogy az alperes fellebbez és folytatjuk tovább a vitát arról, ami teljesen nyilvánvaló. De így lett. Másodfokra került az ügy, mely szintén a javamra döntött. A másodfokú ítélet nagy részletességgel kifejti, milyen módon valósított meg védjegybitorlást az egri egyesület. Azon túl, hogy jogszerűtlen magatartást gyakoroltak a védjegyem birtoklásával, lehetőséget nyitottak arra, hogy nonprofit tevékenységeink összemosódjanak, szervezeteink munkáját összetévesszék az átlagos fogyasztók, ami akkor, amikor sokan küzdünk egy szélesebb közönség figyelméért és támogatásáért, jelentős károkat okozhat az egyik félnek, a másikat pedig jogosulatlan előnyökhöz juttathatja.

Részemről ezen a ponton lezártnak tekinthető lett volna az ügy, jóindulatomat nem csak az első, együttműködést szorgalmazó hozzáállásom bizonyítja, hanem az is, meglátásom szerint, hogy bár első perctől gyanítható volt, hogy a jog is nekünk ad igazat, keresetünkben nem kértünk kártérítést a jogosulatlan védjegyhasználatért, csupán az ügyvédi és perköltség megfizetését és egy rögzített facebook bejegyzést arról, hogy az egyesület jogosulatlanul használta több éve a védjegyemet.

Ezen a ponton már tényleg lezártnak tekintettem az ügyet, hiszen a bíróság jogerősen kötelezte mindezekre az egyesületet, de akkor azzal keresete meg jogi képviselőmet a Labor Technológiai és Design Egyesület, hogy az egyesületi tagok vállalják ,-  adott esetben - ezen összeg (perköltség) adományként való befizetését abban az esetben, ha a felperessel, vagyis velem, sikerül megegyezni, hogy engedélyezem a Labor, Labor Eger, Labor Eger kollektív ház megnevezések használatát.

Vagyis, igen biztos úr, tényleg kétszázzal döngettünk a lakó pihenő övezetben, de  "esetlegesen" megtesszük, amire köteleztek jogerősen, ha a jövőben annyival mehetünk, amennyivel akarunk. Természetesen erre már végképp nem mondhattam mást, mint azt, hogy erre az első két lépésem után lett volna mód, mostanra azonban számomra elképzelhetetlen, hogy ebből az arroganciából az egri szervezet képviselői valaha lejjebb tudnának venni, így az együttműködést nem látom reális lehetőségnek semmiféle formában.

Eddig ennyi a sztorti. A név azóta megváltozott a Facebook értesítése szerint, és bár nem kattintottam oda, mert részemről már ez is túl sok szükségtelenül és rossz irányba  elpukkantott energiát jelentett, azt viszont az előzmények alapján gondolom, hogy a sértett büszkeség beindítja az egyoldalú részinformációkkal rendelkező kommentelők empátiáját és  személyszerint én, de a projektem kitartó támogatása okán a teljes Labor csapat is közellenség lesz egy maroknyi egri szemében. Sajnálatos és Isten látja lelkemet, megpróbáltam elkerülni ezt a végkifejletet már két éve tavasszal is, akkor is sikertelenül. Ám a csata hátralévő részében már nem veszek részt, ezt magával kell megvívnia annak, aki erőből akar jót tenni, másokat semmibe véve.

Köszönöm Nektek, hogy elolvastátok ezt a hosszú bejegyzést és kérlek Benneteket, emelkedjetek felül mindezen! Ne minősítsétek az egri csapatot a komment szekcióban! Hiszem, hogy az őket támogató közösség, minden részlet ismeretében maga is belátná, hogy sem én, sem a projektem nem rossz-szándékú mumus, aki direkt kiteszi a lábát a másik elé, hogy az elbukjon. Nem elvettem tőlük valamit, hanem nem fogadták el, amit adni akartam az elején. És ha már itt tartunk, abban is biztos vagyok, hogy bár az egyesület vezetése görcsösen ragaszkodott is a Labor névhez, a helyi közösség eddig sem emiatt akart csatlakozni hozzájuk. 

Bízom benne, hogy le tudják zárni kulturáltan, sárdobálás nélkül ezt a két éves huzavonát, ami el sem kezdődött volna, ha rajtam áll és bízom abban is, hogy miután elengedik a keserűséget, tudomásul veszik a döntéseik sorozata nyomán következett jogerős bírósági ítéletet, vissza tudnak térni ahhoz, ami igazán fontos!

Ehhez kívánok sok sikert mindannyiuknak!

Ui: Bármikor szívesen leülök beszélni erről a sztoriról, a nyitottságom és céljaim nem változtak, hiszek az együttműködésben. Ez csak akkor ér valamit, ha találok rá befogadó, nyitott partnereket.