2017. már 27.

"Egyedülálló módon működik és hat az emberre" -Racskó Tibor

írta: Labor Café Blog
"Egyedülálló módon működik és hat az emberre" -Racskó Tibor

Mi volt az első gondolatod, mikor hallottál a kezdeményezésünkről?

 

Kettős érzés volt bennem a Labor Café indulásakor. Egyrészt a baráti kötődés miatt tudtam, hogy nagy álmodozók és megvalósítók vagytok, ám volt bennem némi szkepticizmus, mert miközben szurkoltam, hogy sikerrel járjatok, nem tudtam, hogy hogyan fogjátok tudni áttörni az általános érdektelenség korlátját. Óriási sikernek tartom, hogy ez ma már nem kérdés. Jó az ötlet, jó a csapat, sok munka és energia van benne, egyedülálló módon működik és hat az emberre.

 

Szoktál-e jótékonykodni, adományozni, ha igen hogyan?

 

Szoktam jótékonykodni, de elsősorban hozzáadott értékkel. Magam is önkéntes munkával, a Labor esetében ingyen zenéléssel, kisebb pénzbeli adományokkal, az események megosztásával és leginkább suttogó propagandával.

racsko-tibor.jpgFotó: Szon.hu

 

Milyen tapasztalataid, benyomásaid voltak a Laborról, mikor nálunk jártál?

 

Ha lenne egy varázspálcám azonnal megakárhányszoroznám a hely méretét, mert itt olyan lehetőségek nyíltak-nyílnak, amik egyre több érdeklődőt vonzanak. A hangulata egyedülálló, nem a külsőségekkel fogják meg a betérő vendégeket, hanem valami egészen különleges hangulattal, amelyre talán a barátságos, bensőséges, természetes jelzők illenének leginkább. Mintha az ember hazaérkezne.

 

Megváltoztatta-e első gondolataidat az első benyomásod, mikor nálunk jártál?

 

Nem változtatta meg, mivel nem voltak elvárásaim. Tudtam, hogy kik csinálják, hogy ők milyen emberek. Látom a folyamatos fejlődést, látom, hogy kifogyhatatlan az ötlettáruk, szívvel tesznek mindent, állandóan mosolyognak, tök jó látni, hogy jó úton járnak.

 

Hogyan mesélnél rólunk annak, aki még soha nem hallott a Laborról?

 

Nyilván ugyanazokat mondanám el, amiket fentebb mondtam. Az biztos, hogy úgy mesélnék/mesélek róluk, mintha a saját kávézóm lenne. Ez most azért könnyebb, hiszen nincs érdekeltségem benne, így lehetek hiteles.

Szólj hozzá

interjú community támogatás interview kávézó adomány coffee labor közösségitér labor café