2017. jan 16.

Támogasd a Labort!

írta: Labor Café Blog
Támogasd a Labort!

A Labor rendszeréből nem hagyható ki a közösség, az önkéntesség, az összefogás, a támogatás a részvétel de nem hagyható ki a pénz sem. 
A projekt lényege, hogy használjuk közösen a belvárosi helyiséget, kinek mire van szüksége épp és összedobjuk közösen a rávalót. 


Mostani kezdeményezésünkkel azok felé nyitottunk, akiknek a legkevesebbjük van, akik a közösbe nem pénzzel, csak segítő kezeikkel tudnak beszállni. Miközben rajtuk segítünk, elmaradoztok Ti, támogatók, akik egy-egy kávéért, teáért bedobtok a közösbe, urnáinkban elhelyezitek pénzadományaitokat, melyből fennmaradásunkat biztosítjuk. Már most érezhető, hogy magasabb lesz a rezsink, magasabbak lesznek a kiadásaink az átlagosnál, és látható, hogy lassan de biztosan feléljük anyagi tartalékainkat további támogatásotok nélkül. 

11203002_702489303230916_5705764283405767512_n_1.jpg

 

Ezért kérünk benneteket, térjetek be, használjátok továbbra is tereinket, vegyetek részt munkánkban és segítsetek forintjaitokkal is, hogy fennmaradhassunk!

Szeretettel várunk.
Köszönjük!

Számlaszámunk: 68800099-11052087

Szólj hozzá

támogatás kávézó adomány