"Na mi a szitu?" Szavam járása ez, de bele sem gondolok soha, hogy konkrétan mit is jelent ez a kérdés. Pedig ez nem egyenlő ám a "mi a helyzet?", meg a "hogy ityeg?" kérdésekkel. Nem egy konkrét helyszín, aktuális, pillanatnyi állapotára kérdez rá, hanem egy szituációra, vagyis tágabb értelemben vett összefüggésekre is kíváncsi a kérdező. Erre csak azért tértem ki ilyen részletességgel, mert mikor a Labor Café kapcsán saját magunk számára is bíztatólag azt mondjuk, "na, lássuk, mi a szitu", akkor az urnák bevételeit, az összes adományt, az adott hét forgalmát, a ránk irányuló figyelmet, a pozitív visszajelzéseket, a szakmai és sajtófigyelmet, a hónap eseményeit értékeljük összességében, nem csak arra vagyunk kíváncsiak, hogy mennyi pénzt dobáltak be aznap.

Eltelt az új évből az első hónap, így megint leültünk és végignéztük, mire is jutott együtt a közösség. Sokra. De annyira azért még nem. Hogy hogy is értem ezt? Lássuk hát, mi a szitu!

Az van, hogy mi, akik a Labor Caféban aktívan ténykedünk, megállapítottuk, hogy szeretett helyünk látványosan fejlődik, bizonyos értelemben virágzásnak indult. Növekedik a programok, a kívülről jövő kezdeményezések, a látogatók száma, megy híre a világban és szakmai körökben is terjed, hogy van egy ilyen "jógyakorlat". (Így hívják na, most mit csináljunk.) Ahogyan 2014-ben szerettük volna, mostanra mondhatni menő betérni ide és nem pusztán beülni egy helyre, hanem támogatni egy ügyet, egy mozgalmat, egy közös célt. Nem vendégként, hanem adományozóként, támogatóként behörpinteni egy csésze valamit és önkéntesként ellögybölni a csészénket magunk után. "Ma is tettem valamit egy fontos ügyért" érzéssel csináljuk azt, amit amúgy is csinálnánk, mert jó meginni egy csésze bármit, csak ahol fizetni kell érte, ott ez az egósimogató, világmegváltós, hősös érzés elmarad. Ott csak megmondják, hogy ennyibe kerül, hogy kihozták, amit kértünk és aztán elrámolnak utánunk. Ott minden vendég darab, darab. Nálad mi a szitu? Melyik jobb érzés és melyiknél fogadod el szívesebben a tényt, hogy nincs ingyen?

Egyre többeknek az életébe épült be az önkéntesség és adományozás a mindennapok részeként a "projektünk" -bár sokkal többnek érezzük már a Labort, mint egy projekt, de attól még az- hatására, egyre több iskola és diák lesz a része mindannak, amit 2015-ben még megmosolyogtak sokan, mint a Macskafogó végén a macskamaffiózók mennyországát, ahol lepkéket kergetnek az elvetemült ragadozók és gombolyagokkal játszadoznak a legsunyibb gonosztevők. Pedig ez van. Ha az ember minden nap találkozik azzal, hogy lehetősége van részt venni valami jóban, alakítani, pozitívan befolyásolni valaminek az alakulását, akkor a kezdeti bizonytalan lépések után már ő maga segít majd másokat biztonsággal átkelni az első akadályokon. És ez túlmutat a Labor Cafén. Szokássá válik, átragad mindenre és mindenkire a jóság. Nem fikció. Látjuk.

Számtalan olyan ember támogatja rendszeresen a Labort, aki effektíve nem is jár be rendszeresen, de az ügy fontosságát megértette és fennmaradásáért tenni is akar. Rengeteg olyan ember látogatja és szereti a Labort, aki maga is támogatásra szorul. És rengetegen vannak, akik koncertekre, bulikra járnak hozzánk és leülve az ajtóhoz legközelebbi asztalhoz, megállva a bejáratnál "megnézik" mi van épp a Labor programján. Kvázi kívülállóként.

A klasszikus vendéglátó helyekhez képest egyetlen láncszem hiányzik csupán a Laborból a vendégek szempontjából: a kell. Nem kell "fizetni", vagyis nem határozunk meg konkrét összeget, amivel támogatnod KELL. Ez persze nem jelenti azt azonnal, hogy nincsenek elvárt minimumok. Ezeket az elvárt minimumokat úgy kell elképzelni, mint ahogyan a kicsi gyermekere tekint az ember: nem kell megtanulnia járni, egyedül enni, inni, bilire szokni, de márazonnal, de aggodalomra adhat okot, ha egyáltalán nem teszi meg. 

Ugye hogy furcsán venné ki magát, ha ott állnánk és néznénk, mennyi pénzt dobsz be az urnába? De ugye hogy furcsán nézne ki az is, ha nem várnád meg a fizetőpincért, csak hagynál két huszast az asztalon és távoznál? Az egyik helyen az a szabály, hogy kifizesd, amit fogyasztottál, szabott áron. Nálunk pedig az, hogy támogasd a közösséget, melynek vendégszeretetét és az adományaikból összeállt egész adta csodás lehetőséget élvezed. Nem KELL  megtenned, de ha nem teszed meg, elkezdünk gondolkodni, hogy vajon mi baj lehet veled.

Van egy egyre növekvő létszámú elit klubunk. Labornak hívják. Ehhez az elit klubhoz tartozni nem a felhalmozott személyes vagyon, vagy a havonta leperkált csillagászati tagsági díj függvénye. Még csak nincs is úgy kalibrálva az egész, hogy csak egy szűk réteg számára legyen elérhető. Tömegek képesek megfelelni a kritériumnak, mely a tagsághoz szükséges, csak akarniuk KELL.

Na és hogy miért írtam az elején sokat sejtetően, hogy azért "annyira" még nem? Beszéljenek helyettem a heti jelentés számai! Heti hat nap nyitvatartás mellett, 145 fő látogatása után 22000 forint az urnákban.

/folyt. köv./